DreamWorks >> Így neveld az álmaid.

 

Flash

 
Üdvözlet
Tartalom
 
Alkotók;
Alkotók; : Kazány

Kazány

  2012.09.09. 22:00


Kazány város, Oroszországban a Tatár Köztársaság fővárosa. Lakosságát tekintve Oroszország 7. legnépesebb városa, az ország egyik legrégibb települése. Szamara mellett a középső-volgai régió fontos kulturális, oktatási, politikai, pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági központja.

A Volga középső folyásán terül el. Közvetlenül Kazány alatt ér véget a Szamarai víztározó visszaduzzasztása, másként fogalmazva itt kezdődik a Volga leghatalmasabb víztározója. A települést 1005-ben bolgártörök (volgai bolgár) törzsek alapították. Az első írásos feljegyzés 1117-ben említi. A 13. században már igen jelentős település. A város a Volgai Bolgárország, majd az Arany Horda fontos városa volt. 1438-tól a Kazányi Kánság székhelye. 1552-ben foglalta el Rettegett Iván. 1919-től a Tatár Autonóm Köztársaság és 1990-től a Tatár Köztársaság (Tatárföld) fővárosa.

A Kazányi Állami Egyetemet 1804. november 17-ei rendeletével I. Sándor cár alapította. Ez Oroszország második és egyben egyik legjelentősebb tudományegyeteme. Tanárai illetve hallgatói között voltak olyan neves személyiségek, mint Lobacsevszkij, Tolsztoj, Lenin stb. A város gazdaságában meghatározó a nehézipar. Jelentőségét tekintve kiemelkedik a repülőgép illetve helikopter gyártás. A Kazányi Helikoptergyárat 1933-ban létesítették. A helikoptergyártás 1951-ben indult. Termékei korábban a Mi–4, napjainkban a Mi–8, Mi–14, Mi–17 helikopterek, melyek a világ 80 országában repülnek. Másik fontos repülőgépgyártó üzem az Egyesített Repülőgépgyártó Vállalathoz (EAK) tartozó Gorbunov Repülőgépgyártó Termelési Egyesülés. Legismertebb termékei: Tu–144, Tu–22M, és az Il–62.

Kazány fontos folyami kikötő. Déli irányban Szamara, Volgográd, Rosztov, Asztrahány, a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger közvetlenül elérhető. Nyugati irányba pedig a Volga összeköti a várost Nyizsnyij Novgoroddal, Jaroszlavllal és Moszkvával, és a Néván keresztül a Balti-tengeri kikötőkkel. Kazányban a város fennállásának 1000 éves évfordulója alkalmából 2005-ben nyitották meg Oroszország 7. metróját. Legfontosabb látnivaló a Kreml, ahol az orosz építészeti emlékek szinte érintetlenül maradtak fenn.

 
Facebook

A Lorem Ipsum egy egyszerû szövegrészlete, szövegutánzata a betûszedõ és nyomdaiparnak. A Lorem Ipsum az 1500-as évek óta standard szövegrészletként szolgált az iparban; mikor egy ismeretlen nyomdász összeállította a betûkészletét és egy példa-könyvet vagy szöveget nyomott papírra, ezt használta. Nem csak 5 évszázadot élt túl, de az elektronikus betûkészleteknél is változatlanul megmaradt. Az 1960-as években népszerûsítették a Lorem Ipsum részleteket magukbafoglaló Letraset lapokkal, és legutóbb softwarekkel mint például az Aldus Pagemaker. Ez egy régóta elfogadott tény, miszerint egy olvasót zavarja az olvasható szöveg miközben a szöveg elrendezését nézi. A Lorem Ipsum használatának lényege, hogy többé-kevésbé rendezettebb betûket tartalmaz, ellentétben a Tartalom helye, Tartalom helye-féle megoldással. Sok desktop szerkesztõ és weboldal szerkesztõ használja a Lorem Ipsum-ot mint alapbeállítású szövegmodellt, és egy keresés a lorem ipsum-ra sok félkész weboldalt fog eredményezni.

 
A hét karaktere
Tartalom
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.