DreamWorks >> Így neveld az álmaid.

 

Flash

 
Üdvözlet
Tartalom
 
Adatok

Hivatalos név: DreamWorks Animation SKG Inc.
Tevékenység: Animációs stúdió
Típus: Nyilvános társaság
Alapítók: Steven Spielberg, Jeffrey Katzenberg, David Geffen
Ipar: CGI
Alapítás éve: 1994 Október 12.

1994 Október 12-én Steven Spielberg, Jeffrey Kaztenberg és David Geffen triumvirátus úgy döntött, hogy belevág egy nagyköltségű vállalkozásba. Céljuk a filmgyártás és forgatás volt, saját ötleteik és munkájuk alapján. A vállalat a DreamWorks SKG nevet kapta, amiben az SKG szó nem egy gazdasági fogalomra utal, hanem az alapítótagok neveire. Az első produkciójukat 1997-ben mutatták be The Peacemaker címen, olyan híres színészekkel, mint Nicole Kidman és George Clooney. A DreamWorks általában nagy költségvetésű filmekbe fektet, de szépen kivitelezett képsorai miatt mindig nyereséges eredményt ér el. Legnagyobb kasszasikerekként könyvelhető el a 2000-ben megjelent 'Gladiátor' című film, Russel Crowe főszereplésében. Ez a film 5 Oscart-díat zsebelt be, többek között a Legjobb film kategóriában is. Ide sorolható a mára klasszikusnak számító 'A kör' című horror, ami ugyan díjat nem nyert, de 125 millió közeli összegett hozott nyereségül. Ez 2002-ben történt, de azóta a stúdiónak rengeteg sikeres fimje és animációs filmje jelent meg. Meséket már 1998-ban is gyártottak. A Z a hangya volt az első komuteranimációs film, ami sajnos nem hozott annyit házhoz, mint a konkurens stúdió bogaras filmje (Disney&Pixar - Egy bogár élete), komor, felnőttes hangvétele miatt. Ezidőben kezdett el a két cég versengeni egymással. Páldául egy időben jelent meg a 'Némó nyomában' és a 'Cápamese' is. Úgy néz ki, napjainkban már nem versengenek egymással, ezt pár közös produkciójuk is alátámasztja. Legutóbb az 'Így neveld a Sárkányod' című fantasztikus új trilógia első részét láthattuk. Vajon mivel rukkolnak elő következlőleg Spielbergék? November 29-én, 'Az öt Legenda' premierjén megtudhatjuk!

copyright  SAJÁT.NELOPJ

 
Facebook

A Lorem Ipsum egy egyszerû szövegrészlete, szövegutánzata a betûszedõ és nyomdaiparnak. A Lorem Ipsum az 1500-as évek óta standard szövegrészletként szolgált az iparban; mikor egy ismeretlen nyomdász összeállította a betûkészletét és egy példa-könyvet vagy szöveget nyomott papírra, ezt használta. Nem csak 5 évszázadot élt túl, de az elektronikus betûkészleteknél is változatlanul megmaradt. Az 1960-as években népszerûsítették a Lorem Ipsum részleteket magukbafoglaló Letraset lapokkal, és legutóbb softwarekkel mint például az Aldus Pagemaker. Ez egy régóta elfogadott tény, miszerint egy olvasót zavarja az olvasható szöveg miközben a szöveg elrendezését nézi. A Lorem Ipsum használatának lényege, hogy többé-kevésbé rendezettebb betûket tartalmaz, ellentétben a Tartalom helye, Tartalom helye-féle megoldással. Sok desktop szerkesztõ és weboldal szerkesztõ használja a Lorem Ipsum-ot mint alapbeállítású szövegmodellt, és egy keresés a lorem ipsum-ra sok félkész weboldalt fog eredményezni.

 
A hét karaktere
Tartalom
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM