DreamWorks >> Így neveld az álmaid.

 

Flash

 
Üdvözlet
Tartalom
 
Szomszédok

Azt már sokszor elregéltem, hogy Oroszország bazi nagy. Emberi ésszel felfoghatatlanul. Főleg egy magyarnak. Nem is meglepő tehát, hogy az oroszok örvendhetnek a legtöbb szárazföldi szomszédnak. Illetve ez nem biztos, csak nem tudom elképzelni, hogy nem Oroszország az első. Talán Kína veheti fel vele a a versenyt, de akit érdekel, nyisson térképet. Én nem fogok.

Északi szomszédai Norvégia és Finnország. Míg Finnország közvetlenül az oroszok mellett helyezkedik el, Norvégia csak határának egészen pici északi csücskével érinti az országot. Kicsit dél-nyugatra haladva sorakoziknak a Balti államok. Észtország és Lettország közvetlenül érinti, Litvánia és Lengyelország pedig Kalinyingrád városával határos, ami köztudottan orosz fennhatóság alatt áll. Ismét délebb vizekre evezve, megtekinhetnénk - ha lenne térképünk - a kistestvéreket. Fehéroroszország, Európa utolsó diktatúrája, és a szegénységes nyomorbadőlt Ukrajna. Lassan, de biztosan megérkeztünk a Kaukázuhoz. Itt Grúzia és Azerbajdzsán húzósik meg sunyi módon. Keletre haladva húzódik a hatalmas, és sokkal szimpatiusabb Kazahsztán. Méretei irigylésre méltóak, viszont Oroszország mellett így is eltörpül. Következő, kissé keletibb szomszédja Mongólia, egy csodálatos, elszigetelet ország, burjánzó kultúrával, kevés vízummal. Állítólag nagyon nehéz bejutni az országba, de kijutni még inkább. Szorosan mellette a kommunizmus két fellegvára, tehát; Kína és Észak-Korea.

 

copyright  SAJÁT.NELOPJ

 
Facebook

A Lorem Ipsum egy egyszerû szövegrészlete, szövegutánzata a betûszedõ és nyomdaiparnak. A Lorem Ipsum az 1500-as évek óta standard szövegrészletként szolgált az iparban; mikor egy ismeretlen nyomdász összeállította a betûkészletét és egy példa-könyvet vagy szöveget nyomott papírra, ezt használta. Nem csak 5 évszázadot élt túl, de az elektronikus betûkészleteknél is változatlanul megmaradt. Az 1960-as években népszerûsítették a Lorem Ipsum részleteket magukbafoglaló Letraset lapokkal, és legutóbb softwarekkel mint például az Aldus Pagemaker. Ez egy régóta elfogadott tény, miszerint egy olvasót zavarja az olvasható szöveg miközben a szöveg elrendezését nézi. A Lorem Ipsum használatának lényege, hogy többé-kevésbé rendezettebb betûket tartalmaz, ellentétben a Tartalom helye, Tartalom helye-féle megoldással. Sok desktop szerkesztõ és weboldal szerkesztõ használja a Lorem Ipsum-ot mint alapbeállítású szövegmodellt, és egy keresés a lorem ipsum-ra sok félkész weboldalt fog eredményezni.

 
A hét karaktere
Tartalom
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM